Szombat hajnal van. Nem csoda hát, ha kissé morcosan ébredek arra, hogy valaki az ablakom alatt éktelen károgásba kezdett. Indulatosan szaladok ki az udvarra, ahol meglátom Somát, a szomszédasszonyt, kezében áldozati tállal.

            - Hát Te? – nézek rá kérdőn, mire elmagyarázza, hogy beteg a férje, s ha a kaputa (varjú) elviszi a tálcáról az olajos kanócot, magával viszi a betegséget is. 

            A buddhizmus jól megfér a kattadiák – helyi sámánok – kiterjedt gyakorlatával, akik a szellemvilággal – démonokkal, különféle istenségekkel – állnak kapcsolatban. Első lépésként minden kattadia „citromot vág”, ami a bajok sorának elvágását jelképezi. Az emberek a probléma jellegétől függően fordulnak egyikhez vagy másikhoz – ha nagy a baj, a biztonság kedvéért mindkettőhöz.

            Az a kattadia is citromot vág a kert mind a négy sarkában, majd a házban is, akit saját családom hív a házhoz, venné le róla a rontást, biztosan azért nincs a csapatnak semmi szerencséje hónapok óta. Ez már a harmadik kísérlet: először templomba mentek, aztán ők maguk csinálták végig otthon a szertartásokat, amiket egy híres tudó ember ajánlott nekik, de nem segített. Most kattadiához fordultak, az többször is segített már. – Régen lakott erre egy nagyon erős kattadia, de sajnos már meghalt – sóhajt Sunil. – Ezt is jónak mondják – bizakodik.

Akkor is kattadiához fordultak, amikor Ayanthit megszállta az anyja szelleme.

– Teljesen az anyja hangján szólalt meg – emlékezik vissza Sunil. – Nem is hagyott békét nekünk addig, amíg meg nem rendeztük a kétéves dánét.

Még egyszer már nem követik el ugyanazt a hibát. Édesapja épp két éve ment el.

- Két éve már, hogy édesapám meghalt. Szombaton lesz a dáne – járjuk végig Ayanthival a környéket. Senkit sem hagyhatunk ki a meghívásból. Ott is van szombaton az egész falu; a férfiak az udvaron, mi, asszonyok és a gyerekek a szobában, a földre terített gyékényeken helyezkedünk el.

Fiatal buddhista szerzetes érkezett, el is mondja, csak 21 éves, de mindenki feszült figyelemmel csügg a szavain, melyekből könnyedség és humor árad. Keveset értek belőlük, de látom, az asszonyok erőt merítenek belőle, mosolyognak, mintha egy bölcs öregembert hallgatnának. Később mindenki meg is jegyzi, milyen jó szerzetest sikerült meghívni, milyen jól sikerült a dáne. Jó szívvel hagyják ott a hagyomány által előirt adományokat: rizst, lisztet, cukrot, tojást – ki mit tud hozni, hogy a dánéban kiköltekezett családnak utána is legyen mit ennie. Úgyis hamarosan visszakapják, amikor hozzájuk lesz hivatalos a fél falu.

Alkalom van bőven: közösen ünneplik, amikor a gyerek óvodába megy, és először kap olyan könyveket ajándékba, amelyekben betűk is vannak; megünneplik, amikor nagylány lesz a kislány, ilyenkor új nevet kap, és a csillagok azt is megszabják, milyen színű ruhában léphet ki először az utcára nagylányként; és, persze, ők is házasodnak, sőt, olykor meg is halnak. Ezek az események mind alkalmat adnak a közösségi kapcsok megerősítésére. Egy sor ünnepen részt vesz az egész falu – az egész közösség. Ilyen például a mindenhol megrendezett Újévi Sportjátékok, ami április közepén zajlik, minthogy Sri Lankán akkor ünneplik az újévet. Erről mesélek legközelebb.