- Minden nagyon szép, az utcák tiszták és rendezettek, az emberek bőségben élnek – de senki nem mosolyog – jegyezte meg egy Sri Lankai barátom Európából hazaérkezvén. Ő azon kiváltságosok egyike, akinek beteljesült minden honfitársa álma – járhatott Európában, ami általános vélekedés szerint a korlátlan bőség és boldogság otthona. Az elmúlt két évtized alatt az ország a fejlett világ bűvkörébe került.

Egy verőfényes szombat délelőtt kiszaladok ratnapurai otthonomból a sarki kisbolthoz, ami mindig, hétvégén pedig különösen, társasági találkozópont; a környékbeliek ide járnak találkozni, beszélgetni, elütni az időt, amiből van nekik bőven. Most nyolcan – tízen is álldogálnak a bódé árnyékában, pletykálnak, nevetgélnek. Feltűnésemre az egyik szomszédasszony fennhangon kérdi karján ülő, pár hónapos unokáját:

- Elmész Európába a „Suddu Antivel” (fehér néni)? Ott aztán „sook” – foglalja egy szóba a „fejlett világ” életét, ami annyit tesz: klassz, király, fenékig tejföl, kolbászból a kerítés. Meggyőződésük, hogy „nálunk” mindenki boldog, és mindene megvan, amit csak akar.

Nem gondolja azért egészen komolyan; nem akarja például tényleg nekem adni az unokáját – ahogy az a több száz nő sem, aki mind eljátszott a gondolattal, hogy rám bízza gyermekét a biztos, boldog jövő reményében. A bennük élő kép szerint ez egy európainak nem jelenthet gondot.

Ahogy azonban telik-múlik az idő, és én még mindig ott vagyok, egyre gyakrabban szegezik nekem a kérdést: - Ugye, Sri Lanka jó? Ugye, mi jók vagyunk? – és büszkeségtől ragyogva várják igenlő válaszom. Mert szívük mélyén meg vannak győződve arról, hogy ők élnek helyesen, és elborzasztja őket a nyugati élet számos „szabadossága”. Az ország túlnyomó többsége ugyanazon szabályokat követi, s ugyanazon értékek – Isten és család – szerint él.

Csak néhány egyszerű szabályt kell követni ahhoz, hogy az ember tiszta lelkiismerettel éljen: tisztelni a Buddhát (akit itt legtöbben istennek tartanak), a többi istenséget és az egyházat. Ezen kívül pedig: a család az első. Ami egyúttal kizár minden rossz szokást; ivást, dohányzást és a barátokkal való elmászkálást otthonról. Aki ezt betartja, vagy legalábbis nem csinálja túl gyakran, méltán lehet büszke: környezete nagyszerű embernek tartja.

A közös értékek erős szálakkal fűzik őket egymáshoz, így az ismeretlenek sem idegenek; gyakran váltanak néhány barátságos szót egymással az utcán, koruk szerint bátyámnak, húgomnak, anyámnak, stb. szólítva egymást. Az egész ország mosolyog egymásra, és ha bárki segítségre szorul, biztos lehet abban, hogy aki a környéken él és mozog, azonnal ott terem. Az emberi kapcsolatok alapja, mint minden közösségi társadalomban, a bizalom és együvé tartozás.

Aztán hazajöttem Magyarországra. Első nap este épp kifordultam a Nagykörútra, mikor egy férfi felkiáltott: - Nem bírom tovább! – és arcát a kezeibe temetve neki dőlt a falnak. Egyszerre sok mázsányi súllyal nehezedett rám itthoni életünk minden nehézsége, nyűge.  A versenyre alapozott emberi kapcsolatok következményei, a bizalmatlanság, a rosszindulat. Hiába igyekeznek kultúránk ideológusai elhitetni, hogy az ember alapvető természete a harc és a kapzsiság. Minden hagyományos kultúra azt igazolja, és belül, önmagáról mindenki pontosan tudja is, hogy lelki-szellemi jól-létünk feltétele a minket elfogadó, támogató, sőt, szerető közeg.

Azóta is, mind ahányszor megérkezek Sri Lankára, ez a megkönnyebbülés az első élményem. Egyszerre, mintha hatalmas súlyok gördülnének le rólam, s felszabadultan mosolygok vissza az ismeretlen-ismerős arcokra.

Ez a könnyűség, s ezek az értékek hatják át a Serendib ékszereket is; új színeket, szépséget és minőségeket hozva viselőiknek – Sri Lanka ajándékaként a fejlett világnak.