„Rejtőzködő csoda” nevű nyakláncunk ékkövét már nyersdrágakő–korában is csodáltam. Elvarázsolt, ahogy a hagyományosan csiszolt drágaköveknél sokszorta nagyobb felületén azoknál természetesebben tárta elém lenyűgöző szépségeit. Minden millimétere új színekben pompázott, más – más fényekben ragyogott, izzott. Ez a kő nagyon a szívemhez nőtt, s ékszerré válása során is rengeteg dologra megtanított. Ez a turmalin vált a Serendib–ékkövek szimbólumává.

A drágakövek a kőzetképződés során fellépő mérhetetlen nagyságú erők hatására jöttek létre, szinte egyidősek a bolygónkkal. A gigászi nyomás és hőmérséklet rendezett kristályformákat teremtett, ami ragyogással, tisztasággal és örökléttel ruházza fel az ékköveket. Színűket a nyomelemektől kapják: „Rejtőzködő csoda” turmalinunk bíbor–lila-rózsaszíne a mangánnak köszönhető. 

Mikor kitaláltuk a kő egyediségét szépen kiemelő ezüst foglalat formáját, nekiláttunk, hogy a turmalint a majdani ékszer által kívánt formára csiszoljuk. De ó, jaj!  Minden hajszálnyi csiszolás belemart valamely apró részlet-csodájába, eltűntetett egy parányi ragyogást. Mintha direkt a szélén sorakoztak volna azok a parányi légbuborékok, melyek mindegyike mintha belülről izzana; egyedi fényjátékaikat az örökkévalóságig nézegettem volna. Úgy éreztem, együtt siratjuk az elveszett darabokat: a kő és én.

– El kell venni belőled, hogy teljesebb légy, hogy ékszer lehess – kértem gondolatban bocsánatot tőle. Ezt érezhette Ushani is, a kőcsiszoló leánykánk, aki alig akarta a sarkaknál kerekre csiszolni. – Olyan szép részletek mennek veszendőbe – mondja szomorú arccal. „Vigasztalom” őt, magam és a követ is, aminek az elemi erők után még a csiszolást is el kell szenvednie.

– Tudod Ushani, olykor saját belső szépségeinknek is jót tesz némi „csiszolás”. Olykor fel kell áldoznunk magunkból valami értékeset, ahhoz, hogy valami még szebb, teljesebb, tisztább minőség születhessen. Úgy látszik, ez az univerzális program a szépségteremtésre; az emberi világban is így születnek a kiemelkedő „drágakövek”. Szép és jó, ami természetes mégis, meglehet, javára válik, ha az ember formába szabja, hogy megosztható, átadható kinccsé válva gazdagítsa és boldogabbá tegye mindenki életét. Mint a Serendib „Rejtőzködő csodája”